2010. szeptember 07., kedd - Regina napja
Közép-Európai Kezdeményezés
A KEK a kelet-közép-európai országok rendszerváltása után 1989-ben Ausztria, Olaszország, Magyarország és Jugoszlávia kezdeményezésére jött létre. Ma már 17 tagot számlál. Kormányközi fórum, a tagok közötti párbeszéd, együttműködés és koordináció kereteit kívánja megteremteni a politika, a gazdaság és a kultúra területén. Munkáját különböző munkacsoportok és szakértői csoportok keretében, a trieszti Titkárság koordinálásával végzi.
Az Ifjúsági Munkacsoport célja, hogy a különböző projektek és kezdeményezések támogatásával erősítse a régión belüli, illetve az egyéb nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, segítse a fiatalok gazdasági és szociális helyzetét, egyenlő esélyeket biztosítson számukra a politika, a kultúra és az oktatás terültén, valamint, hogy terjessze a szabadság és a demokrácia értékeit. Tárcánk az általában évente kétszer összehívott üléseken rendszeresen képviselteti magát.
2001-ben az Ifjúsági Munkacsoport elhatározta, hogy a tagországok hagyományosan évente megrendezésre kerülő miniszterelnöki, illetve gazdasági miniszteri csúcstalálkozójával párhuzamosan megrendezi a KEK Ifjúsági Fórumot is, amelyen az ifjúsági szervezetek fiatal képviselői fogalmazhatják meg ajánlásaikat. Az ifjúsági fórum megrendezésének alapja a békés, határokon is átnyúló párbeszéd elősegítése, az országok közötti szorosabb együttműködés, illetve a fiatalok aktív társadalmi részvételének erősítése.
A Közép-Európai Kezdeményezés Együttműködési Alapja (CEI Cooperation Fund) társfinanszírozást vállal különböző nemzetközi projektek és események (elsősorban konferenciák, szemináriumok, kulturális események) lebonyolításában. Az Alap rendelkezésére álló összeg évi 300 ezer Euró, amely a tagállamok éves befizetéseiből tevődik össze (Magyarország évi 18 ezer Eurót fizet).
A pályázati lehetőség nyitva áll kormányzati és civil szervezetek előtt. A pályázatokat a Külügyminisztérium Regionális Együttműködési Főosztályához kell benyújtani, amely továbbítja azokat a KEK Koordinátori Testület számára. A Koordinátori Testület az Ifjúsági Munkacsoport véleményét meghallgatva hozza meg döntését. Pozitív döntés esetén a nyertes pályázó a továbbiakban közvetlenül egyeztet a KEK Titkárságával, illetve az Alappal. Pályázati formanyomtatvány letölthető a szervezet honlapjáról.
A Közép-Európai Kezdeményezés honlapja: www.ceinet.org
A KEK Együttműködési Alap pályázati formanyomtatványa és pályázati információk:








